A társaságot 1989-ben alapította hét kisszövetkezet. Az alapítók egybehangzóan, vita nélkül választották Kós Károly nevét, természetes módon vállalva a név által hordozott szellemiséget és örökséget. A három alapító mester, Kampis Miklós, Makovecz Imre és Kálmán István vezetésével így jött létre a Kós Károly Oktatási, Kutatási és Vállalkozási Egyesülés.

Az elmúlt majdnem 25 év történetét elmondani lehetetlen volna, sem magam, sem a keretek nem alkalmasak erre, mégis a legfontosabb dolgokról a jeles évforduló, Kós Károly születésének 130. esztendeje, tiszteletére számot kell adni. Az alapításkor megfogalmazott célok közül erőnk és képességeink szerint sokat megvalósítottunk, jónéhányat pedig elmulasztottunk. A legnehezebb kísérlet, hogy szellemi, jogi és gazdasági területen egyensúlyt teremtve tudjunk működni, a hármas tagozódás eszméjét megvalósítva, nem jött létre. De az egyes területeken életre hívott tevékenységek a szellemi indíttatást megfogalmazó, megformáló és működő intézmények lettek.

A magyar organikus építészet gyakorlatát, megismertetését és oktatását a Vándoriskola intézménye biztosítja. A kezdetektől fogva minden év szeptemberében pályázattal jelentkeznek a fiatal, végzett építészek a felvételi meghallgatásra. Évente 4-8 fiatal kezdi meg a munkát az egyesülés építész mesterei mellett. Három éven, hat féléven át különböző irodákban vesznek részt a munkában, közben önképző tanulmányokat folytatnak és pályázatokon vesznek részt. A vándoriskolát befejezve, a mesterek vándorlevelével a kezükben egy megépült épületet mutatnak be ( a választott mester irányításával ) a társaság előtt, melyet megvédve oklevelet kapnak. Az eltelt idő alatt több mint 60 építész vehetett át oklevelet, s közülük már jópáran maguk is mesterekké váltak.

Az Országépítő folyóirat évi négy megjelenő számmal 1990-től kezdve működik. Építészet, környezet, társadalom; a folyóirat címében található területek az építészeti munkálkodás mellett a közösségeket érintő kérdések, gondolatok, kísérletek bemutatását jelentik. A szerkesztőség által példaértékűnek tartott történetek is bemutatásra kerülnek, így a folyóirat a szemléleti módot, gondolkodást is képviseli a művészeti terület elméleti síkján túl, a közösségek számára hasznosítható módon. A folyóirat főszerkesztője Gerle János két évtizeden keresztül biztos tudással választotta ki azokat az írásokat, épületeket, melyek magas minőséget képviseltek a saját területükön. A megújult folyóirat Makovecz Imre és Gerle János halálát követően egy széles körű szerkesztőbizottsággal, egyetértésen alapuló döntések módszerével folytatta a munkát, megítélésünk szerint sikerrel.

A Kós Károly Egyesülés tevékenységét szabad elhatározások alapján, a közösség döntései szerint, a magunk alkotta és az előírt jogi keretek között végzi. Költségvetésének alapja a tagok hozzájárulása. Külső forrásokat csak a konkrét feladatok megvalósítása során, pályázati pénzek elnyerésével tud bevonni. Minden tisztelet megilleti tehát az egyesülés tagszervezeteit és tagjait, akik 25 éve anyagi támogatásukkal és saját munkájukkal vesznek részt az országépítésben. Az egyesülés által megfogalmazott célok nagy részben a KÓS Károly Alapítvány keretei között valósulnak meg. Az Alapítvány a pályázati lehetőségek szempontjából sokkal nagyobb területet fog át. Az egyesülés tagjainak anyagi vállalása az elmúlt 25 évben évi 20 millió forintos költségvetéssel fél milliárd forint. Mindezek mellett pénzben kifejezhetetlen az a tevékenység és érték melyet a tagok nap mint nap végeznek. Mindaz a munka, amely akár a főépítészi szerepvállalás során a közösségek számára megnyilatkozik, vagy kiállítások, előadások és cikkek formájában kerül a közönség elé, főiskolákon, egyetemeken előadások és konzultációk formájában jelenik meg, egyszerre hordozzák az egyesülés szellemiségét is. Az egyéni meglátások és tehetségek fényét hordozzák, mégis az egyesülést is képviselik. Makovecz Imrét idézve: „a Kós Károly Egyesülés szellemi nagyhatalom”.

Itt kell megemlíteni a 2001-es tiszai árvíz utáni beregi újjáépítést. A KKE, a szabolcsi kamara, a Mányi stúdió és mások is azonnal felajánlották a segítségüket. Az újjáépítés számára készített tervek közül hatot az egyesülés építészei készítettek, de részt vettünk a teljes folyamatban. Gulács és Tákos településeken az újjáépítést szervező, gazdaként kézben tartó főépítészként láttunk el feladatot a Vándoriskola bevonásával. Több száz épület épült meg fél év alatt a közreműködésünkkel. Nyugodt szívvel mondhatjuk, a lakók megelégedésére.

Hasonló segítséget nyújtottunk a 2010-es borsodi árvíz után. Az újjáépítést előkészítendő 200 összedőlt épületet mértünk fel a helyszínen, és ezekre a konkrét telkekre készítettünk újjáépítési tervet.

Még erőteljesebb munkát és együttműködést igényelt a vörösiszap katasztrófa utáni építés. Kolontáron és Devecseren településrészeket kellett fejleszteni fél év alatt. Minden tudásunkra és tapasztalatunkra szükség volt, hogy a szinte lehetetlen feladatot meg tudjuk oldani. Hat hónap alatt olyan településfejlesztés készült el az új házakkal együtt, amely békeidőben 10 év munka eredménye.

Időről-időre, évi 2-4 alkalommal az egyesülés konferenciát rendez. Induláskor a szabad szellemi élet időszerű gondolatainak, kutatásainak eredményeit bemutató, azokból inspirációt merítő, megvalósítandó cselekvéseket elhatározó összejöveteleket szerveztünk. Később egyre több építészettel kapcsolatos tevékenység került elő és adta a konferencia témáját. Az önköltséggel szervezett, 50-80 résztvevővel lebonyolított események is meghatározóak a társaság tevékenységében. Az egyik konferencián fogalmazódott meg, közvetlenül a rendszerváltás utáni időszakban, az ország újjáépítésében való feladatok megfogalmazásánál a főépítészi szerepvállalás kérdése. A településeken tájékozott, művelt, a folyamatokat áttekinteni képes, a közösséget szolgálni kívánó építészekre van szükség. Tanácsadó együttműködés formájában, de gazdaként működő szemlélettel, épületek és fejlesztések megvalósításával példát mutató jelenlétre volt, és van ma is szükség. Az egyesülés építészei közül sokan mondhatják el és mutathatják be példák sokaságát, hogy húsz év idő távlatában hogyan valósították meg ezt a megújító gondolkodást.

Az oktatási feladatok sem álltak távol az eredeti céloktól. Sok kezdeményezés, megvalósult történet kapcsolódik ide, mégis talán ezen a területen van a legtöbb mulasztás. A Szabad Oktatási Fórum, az Ita Wegman Alapítvány iniciálásával létrejött Szabad Főiskola, mind a maga módján sikeres, mégis folytatás nélküli történet lett. Ebben talán közrejátszott a társadalmi folyamatokban létrejövő egyre határozottabb állami befolyás, az akkreditálások, „tudományos” fokozatok bonyolított rendszere és az is, hogy kevesen lettek volna hajlandók eredeti hivatásukat feláldozni. Megmaradt a Vándoriskola mester-vándor munkával tanító rendje, bár ma is szükségesnek érezzük, hogy közösségfejlesztő, településfejlesztő és főépítészi területen is kiművelt emberek legyenek. Mert jogászból, közgazdászból és már építészből is az akkreditált egyetemek annyi „szakembert” képeznek, hogy alig győzzük a fiatalokat a munkanélküliségből kimenteni.